Nagy divat manapság a spirituális út, van akinek jól jövedelmező, van aki a szabadságot látja benne és vannak akik úgy érzik, hogy annyi tapasztalatban volt részük már az életükben, hogy tanítaniuk kell másokat.


Nagy divat manapság a spirituális út, van akinek jól jövedelmező, van aki a szabadságot látja benne és vannak akik úgy érzik, hogy annyi tapasztalatban volt részük már az életükben, hogy tanítaniuk kell másokat.

Tudom, hogy sok sikerstoryt hallhatunk népszerű, pályájuk csúcsán lévő emberektől. Kaphatunk mondatokat, motivációs előadásokra járhatunk, olvashatunk hangzatos felismerésekről és életút-változásokról, de mindezek egy másik ember röppályájának a végéről szólnak. Hasonlíthatom ezt ahhoz, mint ha egy fogyasztószalonban betekercselve habos krémest majszolgatva várnánk a kilók olvadását a testünkről. Vagyis az, hogy meghallgatjuk mások bölcsességeit, még nem feltételezi, hogy mi is képesek vagyunk beépíteni azt az életünkbe. Hiszen a felismerés az első fontos lépés ezen az úton és ez nem könnyű, sőt hihetetlen nehéz. A felismerés az, hogy szembenézzek magammal és az eddigi elcseszett életemmel. Vagyis elfogadom azt, ami idáig történt velem és emellett hittel, erővel indulok a jövőm felé, hogy változtassak. Szóval nehezen tudom elképzelni, hogy a gödör alján lévő ember képes elindulni egy úton, ami tisztaságot, elfogadást, toleranciát és türelmet igényel.

Honnan lenne ereje ehhez?


A titok maga a munka lenne.

A munka, ami megelőzte az érvényesülést, a munka, ami a gödörből kimászáshoz kell. A munkához pedig erőre van szükség, amit ideig-óráig megkaphatunk mások átélt, megélt, tanult élményeiből, tanításaiból. Lehet, hogy szerencsések vagyunk, és születetten tele vagyunk energiával. De ugye amikor a mélységeket éljük meg, nem igazán dúslakodunk pozitív energiákban.


Magyarországon tény, hogy sok a segítő szándékú ember, könyv és előadás van. Hiszem, hogy mindenki a neki valóval találkozik. Azt hiszem nekünk, magyaroknak a HIT, ami a legnehezebben értelmezhető és megélhető szavunk. Tapasztalom, hogy vagy hitetlenek vagyunk és semmit nem fogadunk be vagy bedőlünk bármilyen hangzatos filozófiának.

Mindkettő tartogat nehézségeket: amikor semmiben nem hiszünk, akkor elzárkózhatunk olyan lehetőségektől, amik segítenék az életünket. Ha túl nyitottak vagyunk, ez esetben becsaphatókká válhatunk.

A spiritualitás lényege önmagunk megismerése, a többi emberrel való kapcsolat harmonizálása és az alázat gyakorlása. Célja az, hogy érzelmeinket meg- felismerjük, megéljük, de nem mások megbántásával, hanem az elfogadással. Ez a hosszú, olykor fájdalmasan nyers és tiszta út vezet el oda, hogy önmagunkat felvállalva a saját életutunkat járjuk. Ezt hívom én munkának. A spirituális úton sikerül megszabadulni az érzelmeink rabságától. Ez azt jelenti, hogy rendszeres gyakorlás által arra törekszünk, hogy egyre kevesebb alkalommal irányítsanak az érzelmeink.

Ez a tiszta tudat állapota.

De amikor mások ösztönző beszédeit hallgatjuk, vagy mások „hogyálltamfel” feelingjéből merítünk, az nem a mienk. Pont arra próbálnak hatni, amitől ezen az úton szeretnénk megszabadulni. Az érzelmekre. Nem azt mondom, hogy ez rossz, hiszen biztosan ösztönző, de utána mi van?
Vannak előadók, akik elmesélik milyen tragédiák történtek az életükben. Ha valaki folyamatosan erre hivatkozva próbál érvényesülni, akkor az azt jelenti, hogy a spirituális út egyik fontos jellemzőjét, az elfogadást és az elengedést nem tanulta meg, vagy ezekkel az érzelmekkel akar kiváltani együttérzést másokból. Ez viszont nem segítség.

Könnyű felismerni az embert, aki tiszta úton jár: nem kérkedik, alázat, felelősség és tisztelet van benne maga és mások iránt is. Nem láttam még olyan embert, aki a saját hajánál fogva képes magát kihúzni a sárból.


Kell segítő, amikor megrekedünk!


Olyan ember, aki szeretettel fordul felénk, meg van a tapasztalata mennyit bírunk egyszerre, de mégis határozottan húz ki vagy emel fel bennünket… A segítség igazából ezt jelentené. A cukiság faktor nem a spirituális út mércéje!

A sprituális út fontos lépcsője, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, megismerd ami igazán benned van. Ehhez szükséged van arra, hogy kicsit el tudj csendesedni. Ezen az önismereti úton indít el Meditációs Alapképzésünk, melyre nagy szeretettel várunk.

Hívj most!
Útvonal