TARA Master Klub

 

Először is szeretnénk, hogy tudd, mennyire örülünk Neked és az elmúlt időszakban tapasztalt fejlődésednek.

A Tarában komoly hagyománya van már a klubéletnek. Látjuk milyen hatásai vannak a rendszeres gyakorlásoknak, a töretlen fejlődésnek klubtagjaink életében.

Szeretnénk ha ennek a következő egy évben Te is részese lennél, ezért megújúlva, összegezve az eddigi tapasztalatokat, kicsit más formában, de még hatékonyabban vágunk bele a következő egy évnek.

 

„Mielőtt depresszióval vagy alacsony önbecsüléssel diagnosztizálnád magad, nézz körül, és győződj meg róla, hogy nem vesznek körül hülye emberek” – Sigmund Freud.

 

Ütős idézet?

Furán hangozhat, de a körülötted lévő 5 ember átlaga vagy egy idő után (akarod vagy sem, hatással vannak rád).

Ezért is örülünk annyira, a Tara Master Klub közösségének, mert itt jó hatással vagyunk egymásra miközben az önismereti szintünket emeljük hónapról hónapra!

Nepáli elvonulásunkon is nem keveset emelték ki a Mesterek a gyakorlás fontosságát. Ezt szeretnénk számodra biztosítani egy barátságos, vidám, összetartó közösségben. Mi Tarások ebben a klubban közösen fejlődünk tovább a következő egy évben is.

Szeretettel meghívunk a TARA Master Klub önfejlesztő csoportunkba, ahol az ez évi feldolgozandó témakör:

az Előző életek blokkjai és feldolgozásai lesznek.

 

Az előző életek nem azért fontosak számunkra, hogy azon merengjünk milyen jó életünk volt régen, milyen érdekes foglalkozásunk volt, vagy éppen milyen kalandokban volt részünk. A képzéseken tanult tudati programjaink, automatizmusaink, amelyek nap, mint nap befolyásolnak minket, ugyanúgy létrejöttek a korábbi életeink során is. Ezek az automatizmusok ugyanúgy kifejtik hatásaikat a jelenlegi életünkben is, a tudatunk képes olyan dolgokba is „belekapaszkodni”, ami korábbi életeinkben alakult ki bennünk.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezekkel is foglalkozzunk.

 

Mivel te az elmúlt időszakban rendszeresen gyakoroltál eljutottál arra a szintre, hogy a korábbi életek blokkjaival is tudj érdemben foglalkozni.

Ebben fogunk neked segítséget nyújtani.

 

Nagyon izgalmas foglalkozások lesznek ezek, melyekben bepillanthatsz az előző életeidbe és feloldhatod azok jelenlegi életedre ható negatív hatásait.

 

 

Mi is az a TARA Master Klub?

  • Egy zárt, összetartó közösség,
  • Egy különleges energetikájú csapat, mivel meghívásos alapon tudtok csak résztvenni.
  • Mély tudatosságú, biztonságos támogató közeg, ahol hozzád hasonló, fejlődni vágyó és tudó társak egy közösséget alkotva egymást támogatva teremtünk egy szebb, jobb életet.

 

Hogy működik a Klub?

  • 1 éven keresztül, szakmai támogatással közösen fejlődünk. Tematikusan felépített, de az aktuális problémákat is követve, egy igazán mély energetikai és tudatossági szinten folytatod tovább az életedet.
  • Emellett ebben a zárt közösségben élvezheted az emberi kapcsolatok szeretetét és támogató erejét.

  

Mit jelent a klubtagságod?

  • Része leszel egy magas tudatossági szinten lévő különleges közösségnek, akik titoktartással, de teljes támogatással vagyunk egymás felé.
  • Átadunk számodra olyan mély tanításokat, amiket eddig nem állt módunkban, de a fejlődésed nagy örömünkre megnyitotta ezeket a kapukat is. Még mélyebbre ásunk, a tudatosság ezen fokán, ahol te is állsz, már tudunk minőségben foglalkozni az előző életekben szerzett tapasztalatokkal is.
  • 1 éven keresztüli közösségi teret és tanítást adunk számodra.
  • 6 alkalom szombati tanítást és közös gyakorlást (élőben, a központban, amiről hanganyagot biztosítunk, így ha egy – egy alkalmon nem tudnál résztvenni akkor sem maradsz le semmiről).
  • 5 alkalom hétköznap esti tanítást és közös gyakorlást (élőben, a központban, amiről hanganyagot biztosítunk, így ha egy – egy alkalmon nem tudnál résztvenni akkor sem maradsz le semmiről).
  • 5 db meditációt vagy gyakorlatot (letölthető formában)
  • A klubév méltó zárásaként egy elvonulást (2 nap, félpanziós ellátással, a megszokott módon)
  • Facebook zárt csoport, mely csak a Klubtagoknak jön létre, lehetőséget ad az eszmecserére, élmények megosztására, egymás támogatására és persze a fotók feltöltésére. 🙂

 

Mi a KlubTagság feltétele:

  • Személyes meghívás Szilvitől vagy Gábortól
  • Titoktartási kötelezettség
  • Tagsági díj befizetése

 

A Klubtagság Időtartama: 1 teljes év, 2022. júliustól – 2023. júniusig

 

Tagdíj:

A Klubtagság díja 1 évre szól és 2 féle fizetési lehetőség közül tudod kiválasztani azt, amelyik számodra a kedvezőbb.

 

 

A részletfizetési lehetőség nem azt jelenti, hogy ha valamelyik hónapban nem tudsz eljönni, akkor nem kell fizetned. Ez számodra egy könnyítés, vagy lehetőség a részletfizetésre. A tagság és a program is egy teljes évre szól, amikor jelentkezel az egész évre fizetsz elő. Kérjük ezt vedd figyelembe a jelentkezéskor!

Akár részletre, akár egy összegben egyenlíted ki a tagsági díjat, az összeg fedezi az elvonuláson való részvételedet is. Így részletfizetés esetén az elvonulás idején is csak a havi 20.000 Ft-ot kell befizetned, egyösszegű fizetés esetén pedig semmilyen egyéb költségre nem kell számítanod.

 

A tervezett időpontok:

 

Hétvégi tanítások, közös gyakorlások (szombatonként 10-16 óráig):

2022. július 30., 2022. október 1., 2022. november 19., 2023. január 14., 2023. március 18., 2023. május 20.

Hétköznapi tanítások, közös gyakorlások (csütörtökönként 18.30-20.30):

2022. szeptember 1., 2022. október 27., 2022. december 1., 2023. február 16., 2023. április 20.

Elvonulás:

2023. június 10-11.

 

JELENTKEZÉS

 

Bármilyen kérdés esetén írj nekünk a tara@fehertara.hu címre!

 

Szeretettel várunk!

Szilvi és Gábor

 

Hívj most!
Útvonal