Általában minden ember célja a fejlődés. Persze ez a szó mindenkinek mást takar, mégis egyesíthetjük a fejlődés irányában felismerhető hasonlóságot.
Ez pedig a
MÚLT.

A fejlődés iránya, motiváltsága és kitartása függ érzelmi hatásoktól, amiket általában korai gyermekkorban éltünk át. A múltbeli tapasztalatok nem tűnnek el, személyes fejlődésünkre kihatással vannak, sőt mondhatom meghatározzák.
Több módon hathatnak ránk:
1/ van, aki szinte teljesen akadályozva van kibontakozásában,
2/ mások- és ez a többség – egyes fejlődési szakaszokban reked meg, nem tud tovább lépni,
3/ mások védekező, merev személyiséget alakítanak ki, vagyis a félelem lesz, ami irányt mutat a döntéseikben,
4/ ismét mások nyitott módon képesek fejlődni, mivel segítették őket ebben.
Milyen jó lenne, ha ez lenne a döntő többség!
Tehát múltbeli tapasztalataink fontosak, mivel irányítanak, befolyásolnak bennünket.
Így bár a múltunkban éltük át ezeket a tapasztalatokat, mégis ez által a jövőnkre is hatással vannak.
Így veszítjük el a tudatosságunkat, önismeretünket.
Tegyél magadért, hogy ne kelljen cipelned az örökölt mintáid, amik akadályoznak életed irányításában.
Ezzel a témával hasznos visszatérően foglalkoznunk, mert vannak mélységei.
Ne várd magadtól, hogy 1-2 alkalom után több évtized terheitől szabadulsz meg!
A lelkednek is van strapabíró határa, ezért jó visszatérően foglalkozni a múltunkkal.
Vezetett meditációink, amiket az applikáción hallgathatsz,
a minden kedden megtartott audió-meditációinknak is visszatérő témája a hozott családi minta, most pedig
egy hosszabb lélegzetvételű gyakorlást és támogatást készülünk átadni az